Szombattól a második ütemmel folytatódik a tavaszi utómunkálat a győri fővonalon

2024. április 25. csütörtök, 14.20 / Utolsó módosítás: 2024. május 9. csütörtök, 17.43

A győri fővonalon április közepétől július elejéig több ütemben, eltérő szakaszokon a szükséges technológiai előírások alapján pályakarbantartást végzünk, a tavaly őszi, Biatorbágy és Szárliget közötti felújítás utómunkálataiként. Az április 27-től május 9-ig tartó második fázisban Bicske és Szárliget között folytatjuk a munkálatokat, ekkor többek között vágány- és váltószabályozásokat, ágyazatpótlást, illetve sínfeszültség-feloldást, felsővezeték-karbantartást végzünk.

A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon a karbantartás második fázisa érinti az S10-es, S12-es és G10-es járatokat, a szombathelyi Savaria IC-ket és a soproni InterCityket. A nemzetközi vonatok többségének, így a railjeteknek ebben az ütemben az eredetihez képest nem változik az indulási és érkezési ideje, azonban a Kálmán Imre EuroNight, a Dráva és a Mura IC módosított menetrend szerint közlekedik.

A további ütemek menetrendi módosításairól a megszokott felületeinken időben tájékoztatjuk a nyilvánosságot és az utazóközönséget. Kérjük utasainkat, hogy jegyváltás és utazás előtt feltétlenül tájékozódjanak a már ismert www.mav.hu/egyesvonal weboldalunkon.

Április közepén elsőként Biatorbágy és Herceghalom között kezdtük meg az egyes vonali tavaszi utómunkálatokat a MÁV leányvállalatával, a MÁV FKG-val közösen. Nappal a sínek előírt tényleges hőmérsékletének kialakítását, beállítását, vágányok szabályozását, zúzottkőpótlásokat, terep- és ágyazatrendezést, ároktakarítást végzünk, miközben a másik vágányon folyamatosan biztosítottuk a vonatforgalmat.  A vonal mentén dolgozó mintegy 60 munkatársunk munkáját több forgókotrógép, géplánc, vágányszabályozó gép segíti – biztosítva, hogy ütemterv szerint haladjon a karbantartás.  A második menetrendi fázis során hasonló munkavégzést folytatunk április 27-től, ám az már a Bicske és Szárliget közötti szakaszon zajlik, emiatt a menetrendet újfent módosítani kell. A változásokról az alábbi összefoglalóból tudnak tájékozódni utasaink.

Az online menetrendi tervezők (ELVIRA, MÁV app) a megfelelő dátum kiválasztásával már a módosított menetrend alapján ajánlanak vonatokat.

A tavaszi utómunkálatokról, illetve az előző, április 27-ig tartó ütemről szóló tájékoztatónk itt érhető el.

Az április 27. és május 9. közötti menetrendmódosítás részletei

A győri fővonalon április 27-től május 9-éig karbantartást végeznek Bicske és Szárliget között, emiatt az alábbi változásokra kell számítani.

A MÁV által végzett karbantartás mellett – azzal azonos időszakban – pályarekonstrukció zajlik Ferencváros és Budapest-Kelenföld állomás között is, ezért a vágányzári menetrendek kialakításakor azt is figyelembe vették a szakemberek.

Nemzetközi járatok változásai

Május 6. és 9. között a GYSEV hálózatán Győr és Csorna között is karbantartást végeznek ezért:

  • az IC312-es számú Mura InterCity nemzetközi utasai Budapest és Győr között a Keletiből 7:40-kor induló rjx60 vonattal utazhatnak, ahonnan pótlóbuszos csatlakozást biztosítunk Szombathelyre. A pótlóbuszról az átszállás biztosított lesz a Szombathelyről Grazba a megszokott menetrendjében induló Mura InterCityre.
  • Az IC310-es számú Dráva InterCity nemzetközi utasai Budapest és Győr között a Keletiből 15:40-kor induló rjx68-es Railjet xpress vonattal utazhatnak. Pótlóbuszos csatlakozást biztosítunk Szombathelyre. A pótlóbuszról az átszállás biztosított lesz a Szombathelyről Ljubljanába a megszokott menetrendjében induló Dráva InterCityre.
  • A Mura és a Dráva InterCityk Graz, illetve Ljubljana felől csak Szombathely állomásig közlekednek. Innen csatlakozó pótlóbuszokat biztosítunk Győr állomásra, melyek Győrben az rjx61-es, illetve rjx67-es Railjet xpress vonathoz csatlakoznak Budapest felé.
  • A nemzetközi vonatok pótlóbuszai Győrben a buszállomásról indulnak és oda is érkeznek.

A szombathelyi, soproni InterCityk változásai

  • A szombathelyi, valamint a soproni InterCityk többsége csak Budapest-Kelenföldig közlekedik, és onnan is indul. Budapest-Kelenföldről a megszokotthoz képest korábban indulnak, és oda később érkeznek.
  • Május 6. és 9. között a GYSEV hálózatán Győr és Csorna között is karbantartást végeznek, ebben az időszakban még az alábbi változásokra is kell számítani:
    • A soproni InterCityk helyett Győr és Csorna között pótlóbusz közlekedik. Csornától egy másik szerelvénnyel utazhatnak tovább Sopron felé.
    • A szombathelyi InterCityk helyett Győr és Szombathely között közlekedik pótlóbusz, mely Győrből az autóbusz-állomásról indul.
  • A munkanapokon Győrből 6:21-kor a Keleti pályaudvarra induló Arrabona InterCity (IC 989), valamint a hétvégén ugyanekkor induló InterRégió (IR 1989) a megszokotthoz képest korábban, 6:09-kor indul Győrből.

Az oroszlányi S12-es vonatok változása

  • Az S12-es vonatok megosztva, csak a Déli pályaudvar és Bicske, valamint Tatabánya és Oroszlány között közlekednek.
    • Kivéve munkanapokon a reggeli csúcsidőben Oroszlányból 4:35-kor, 5:35-kor és 6:35-kor induló S12-es vonatokat (4419, 4439, 4427), melyek teljes útvonalon járnak.
    • A Tatabányáról a Délibe 5:08-kor és 6:08 induló 4419-es és 4439-es vonatok Tatabánya és a Déli között szombati, vasárnapi napokon és május 1-jén nem közlekednek.
  • A Tatabánya és Oroszlány közötti S12-es vonatok többsége módosított menetrend szerint, Tatabányán az S10-es vonatokhoz csatlakozva közlekedik.
  • A Bicskéről 8 óra után a fővárosba induló S12-es vonatok Biatorbágyig a szokásoshoz képest 6 perccel korábban közlekednek.

A G10-es vonatok változásai

  • A Hegyeshalomból 5:57-kor induló személyvonat csak Budapest-Kelenföldig közlekedik.
  • A péntekenként az eredeti menetrend szerint a Keleti pályaudvarról 15:01-kor (9304), valamint a munkanapokon 16:01-kor (9314) Győrbe induló G10-es vonat a megszokotthoz képest korábban és rövidebb útvonalon, csak Kelenföldtől közlekedik, és Szárligeten is megáll.
  • A munkanapokon az eredeti menetrend szerint a Keleti pályaudvarról 17:01-kor Hegyeshalomba induló vonat (9306) a megszokotthoz képest korábban és rövidebb útvonalon közlekedik, a Déli pályaudvarról indul 16:45-kor. Biatorbágyon, Bicske alsón és Bicskén nem áll meg, de Szárligeten megáll. Győrtől egy másik vonattal (19418) utazhatnak tovább Hegyeshalom felé, mely a G10-es vonat eredeti menetrendje szerint közlekedik.
  • A munkanapokon az eredeti menetrend szerint a Keleti pályaudvarról 18:01-kor Győrbe induló G10-es vonat (9308) nem közlekedik.

Az S10-es vonatok változásai

  • Az eredeti menetrend szerint a Déli pályaudvarról 17:25-kor Győrbe (4946) induló S10-es vonat munkanapokon a Keleti pályaudvarról indul 17:15-kor és Ferencváros állomáson is megáll.

A vasárnapi InterRégiók változásai

  • A vasárnaponként Győrből 15:25-kor (IR 1935), valamint 18:25-kor (IR 1943) a Keleti pályaudvarra induló InterRégiók nem közlekednek. Az eredeti menetrend szerint vasárnaponként 16:25-kor a Keleti pályaudvarra induló InterRégió (IR 1945) 24 perccel később, 16:49-kor indul Győrből.
  • A vasárnaponként Szombathely felől érkező, Győrből 17:25-kor a Keleti pályaudvarra továbbinduló InterRégió (IR 19203) Tatabányán 14 percet várakozik.

A közzétett vágányzári hirdetmények itt érhetők el:

Hirdetmény_1-es vonal

Hirdetmény_12-es vonal

Hirdetmény_Győr-Csorna_május6-9

A MÁV-VOLÁN-csoport kéri a térségben élők és az utasai türelmét, megértését!

 

Budapest, 2024. április 25

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság